Tavaszi Pasztell Rózsaszín Lookbook

Sziasztok!

Ismét itt a jó idő, virágba borulnak a fák és elkezdődik a tavasz, a kedvenc évszakom. Viszont idén a tavasz hangulatát nemcsak a kedvem, hanem még a szettem is tükrözi. Tartsatok velem a mai bejegyzésben is, hiszen egy tavaszi outfittel készültem nektek!

Ezt az outfittet valószínűleg rengetegszer fogom viselni a tavaszi hónapok során, hiszen nagyrészt alapdarabokból áll, és aki már régebb óta követ az biztosan tudja, hogy a gardróbom nagyrészt csak ilyeneket tartalmaz.

Egy sötétkék farmer és egy fehér blúz kombinációról van szó, amit számtalan féle képpen lehet máshogy is viselni, a legjobb benne, hogy mindenki saját ízlésére formálhatja. A hangsúly (mint mindig) a kiegészítőkön van!

img_8075.JPG

A Kabát

Az outfit megtestesítője szerintem egyértelműen a kabát. Egy pasztellrózsaszín színű ballonkabát, ami számomra maga a tökély! A hossza is pont megfelelő, aminek én nagyon örülök, mert alacsony ember létemre szinte mindegyik ballonkabát, amit eddig felpróbáltam állt rajtam, mint Harry Potter palástja. Nem bántam meg, hogy nem egy hagyományos kék vagy fekete változat mellett döntöttem, mert úgy gondolom, hogy az nem adott volna semmiféle pluszt, az amúgy is egyszerű ruha összeállításaimnak. Szerintem egy ballonkabát beszerzésével sosem lőhetünk mellé, hiszen örök klasszikusnak számít! Tavasszal érdemes más színekben is kísérleteznünk vele, úgy ahogy én is tettem ebben az outfittben.

m_2373x4000.jpg

dscn6214_2333x3500.jpg

Cipő

A 80-as évek divatja a loafer (papucs cipő) is megjelenik a ruha összeállításomban méghozzá nude színben. Ebben egyszerre lehetünk divatosak és komfortosak, hiszen egy nagyon kényelmes viselet. (+pont számomra, hogy nincs melegem benne, hiszen nagyon szellőzik)

Táska

Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretnék a táskámról is pár szót ejteni, ami egy igen praktikus darab, hiszen minden apróság, amire csak szükségünk lehet, elfér benne! Egy kis színt és részletet visz a szettünkbe és bármilyen alapdarabbal, földszínekkel kombinálva teszi azt különlegessé. Azt hiszem, ezt a darabot még számtalan bejegyzésemben pillanthatjátok majd meg, mert odavagyok érte!

dscn6217_4000x2667.jpg

dscn6220_2667x4000.jpg

Smink

A sminkben a fő szempont az egyszerűség volt, ezért az alapozó mellett csak egy málnás ajakbalzsamot használtam. A szememre pedig az egész outfitben megjelenő babarózsaszín szín került, ami szerintem egy kellemes pluszt ad a sminknek.

dscn6225_4000x2667.jpg

img_8086.JPG

dscn6228_4000x2667.jpg

A szemöldökömön ezt a terméket használtam! Ez már a harmadik alkalom, hogy újravásárolom, nagy kedvencem!

dscn3387.JPG

Ékszerek

Szerintem a rose gold és gyöngyös ékszerekkel képtelensélg mellélőni, épp ezért én leggyakrabban ezek mellett döntök

dscn6232_4000x2667.jpg

Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem, hogy sikerült némi inspirációval szolgálnom, legyen csodás hetetek!

-Ölelés!

-Kittikém-