A sikeres felvételi titka!

Sziasztok! Nemrégiben a felvételi vizsgákról szóló könyvet olvastam (Felvételi felsőfokon) és úgy gondoltam néhány pontban összegezve tartalmát, esetleg segítséget nyújthatnék néhányatoknak, akik a közeljövőben akármilyen iskolába (középiskolába, főiskolába, egyetemre) éppen felvételiznek, felvételizni fognak. Nekem személy szerint nagy segítséget nyújtott abban, hogy a közeledő felvételi vizsgára kellőképpen fel tudjak készülni! Tartsatok velem!

dream-interpretation-exam-test-dream-analysis_1.jpg

  • 1 pont: Hogyan forduljunk a vizsgáztatóhoz?

-A könyv szerint igazán lényeges, hogy a vizsgáztatónak milyen első benyomást nyújtunk! Fontos, hogy tiszta, lehetőleg elegáns öltözetben jelenjünk meg a szóbeli vizsgán, barátságosan fordulva a vizsgáztatóhoz. Ez miért is lényeges?

Azért, mert valamilyen módon közölni szeretnénk a vizsgáztatóval, hogy ez az esemény számunkra nem mindennapi, és igen fontos!

És idézem az író szavait: „Az udvariasság az egyik legjobb és legolcsóbb befektetés”

-Fontos a szép tiszta beszéd, előadásmód

Amikor beszélünk, koncentráljunk arra, hogy higgadtan, tömören, hangsúlyozva beszéljünk. Nálam, ha izgulok, akkor, gyakran nagy kihívás higgadtan elmondanom, amit szeretnék. Mint meg tudtam a felvételin erre is érdemes figyelni. Jó ötlet lehet, hogyha előre elgyakoroljuk mondanivalónkat, felmondjuk valakinek, (én is így fogok tenni!)

-kontaktus!?

Ez egy igen nehéz pont, ami sok koncentrációt igényel a vizsga közben. Figyelnünk kell arra, hogy mikor legyünk komolyak, mikor mosolyogjunk, izguljunk, hosszabb/rövidebb választ adjunk a kérdésre? Ezt a metakommunikációs kapcsolat kialakítani a vizsgáztatóval abban az adott pillanatban igen nehéz, és lehetséges, hogy ezen áll vagy bukik a vizsga kimenetele is. Szóval a legjobb tipp erre, hogy a válasz végiggondolása után képzeljük magunkat egy epizódban! Ez lehet, hogy kicsit őrülten hangzik, de így van! El kell képzelnünk a szituációt, és a lehető legjobban szerepelnünk a saját „vizsga filmünkben”!

  • 2. pont: LÁMPALÁZ!?

Témánál vagyunk, hiszen ez nálam is adott, de a könyvből megtudtam, hogy pár tippel megelőzhetjük, legyőzhetjük rettegett ellenségünket, a lámpalázat! A lámpaláz, lehet pozitív is, ha nem őrületes mennyiségben fordul elő, hiszen akkor pozitívan hat a teljesítményünkre, de ha túlzásba esünk, akkor annak nem lesz túl jó vége…

Pár ötlet a könyvből, ami szerintem nagyon hasznos lehet:

  • Félni szabad, csak ne vegyék észre rajtunk!
  • A lámpaláz a hangban és a tekintetben tükröződik a legjobban!
  • Bátortalan hanggal nem lehet az életben boldogulni!
  • Hangunkat kizárólag magunk tehetjük ütőképessé!
  • A naponkénti hangos 15 perc olvasás csodákat művel!
  • Az első hangdöntő jelentőségű a lámpaláz leküzdésében!
  • 3. pont: Mi történik, ha nem sikerül elsőre a felvételi?

Siker vs. kudarc, nyereség vs. veszteség, de hogyan fogadjuk el, ha nem sikerül a felvételi, úgy, ahogyan terveztük?

Nézzünk mélyen magunkba és elemezzük a belső okait a dolognak. Ha sikerül megtalálnunk a kudarc hiba okait, akkor tanulságokkal gazdagodhatunk, ami a későbbiekben csak előnyünkre válhat. Sőt ki is javíthatjuk azokat, ami a későbbiekben ugyancsak jól jön. (pl. továbbfejleszthetjük a koncentrációs képességeinket. empátiás viselkedésünket stb.). Szerintem erre egy tuti tipp lehet, ha saját próba felvételiket írunk, azaz kinyomtatjuk a lapokat, majd adott idő alatt megírjuk a felvételiket. Ez számos dologban segít nekünk. Első részt fejleszti a több órán át tartó koncentrációt+ egyfajta rutint alakíthatunk ki, hogy miként is írjunk meg egy felvételi tesztet, hogy ez nekünk milyen módon megy a legjobban, és persze gyakorlás képen is kiváló. Épp ezért ezt mindenkinek ajánlom! Hiszen ismerjük a mondást:

A gyakorlat teszi a mestert!

  • 4. pont: Próbáljuk ki magunkat több területen is!

Sokszor a felvételin vagy utána derül ki, hogy az adott személy nem jó választott szakot, nem érzi jól magát adott tantárgy társaságában. Ekkor kell alkalmazni, a mindig megnyomható „Újratervezés gombot”! Ilyenkor kell magunkat más tantárgyakban kipróbálni, esetleg szakot váltani, más tantárgyakat felvenni, hogy megtudjuk melyik az a tárgy, amelyek jobban ránk szabott, több sikert, szimpátiát látunk benne!

  • 5. pont: Milyen érzésekkel gondolsz a tanulásra?

Ha erős ellenszenvet érzel, akkor jó, ha valamilyen módon tisztázod ezt magadban, hiszen ahogyan valamilyen hétköznapi dolog, úgy a felvételi és az arra való felkészülés sem megy kedvetlenül. Na, most két út van ez leküzdésére. Vagy belátod, hogy neked a tanulás egyszerűen nem megy, ez esetben, kár is a felvételivel próbálkozni. Vagy belátod, hogyha ellenszenvvel rendelkezel, a tanulás felé nem jutsz, 1-ről a 2-re. Ekkor jó ötlet lehet, ha megkeresed ennek az okát, forrását (ez már fél siker) majd ezt felszámolva (például úgy, hogy elmondod szüleidnek, esetleg leírod, vagy átgondolod), akkor úgy fogod érezni, mintha egy kő esett volna le a szívedről, és máris pozitívan tudsz a dologhoz állni!

-Egy jó út, hogy felszámold az ellenszenvet, hogyha azokra a vonzó dolgokra, lehetőségekre gondolsz, amiket a felkészülés fog megnyitni előtted. Ha ezeket helyezed előtérbe, ezekre koncentrálsz, akkor nagy eséllyel az ellenszenv helyére a rokonszenv férkőzik be és jobb szívvel gondolsz majd a tanulásra!

  • 6. pont: Szellemi kondíció!

Ezt, a sportoláshoz is lehet hasonlítani. A versenysportolók sem versenyezhetnek bemelegítés nélkül, és ez igaz a tanulásra is! Nem lehet úgy tanulni, hogy be sem melegítettünk! Szóval fontos felmérned azt is, hogy milyen a szellemi kondíciód?

Ha sokat olvasol, rendszeresen tanulsz, stb. akkor nem kell aggódnod, hiszen akkor már rendszeresítetted magadban, hogy napról-napra tanulj. De ha már régebb óta nem tanulsz, olvasol, akkor érdemes kicsit bemelegítened a pályát! Erre a legjobb mód, ha beosztod, a rendelkezésedre álló időt, és az anyagot. Ha ez megvan, akkor rendszeresen növeld, a tartalmat pl. először csak pár példát oldj meg majd ezt, sokszorozd 10-30 példára. Ha pl. humán tárgyakból vizsgázol, akkor az is pozitívan hathat a teljesítményedre, ha pár matek példát oldasz meg, de ez fordítva is igaz.

  • 7. pont: Koncentráció!

Létfontosságú lehet a koncentrációd egy felvételi vizsgán, hiszen ott 2-3 óra aktív figyelemre van szükség! Ez sok gyakorlást igényel, és rengeteg olyan dolog van (akár a hátköznapok során is) amelyek ezt fejleszthetik! Próbáld ki, hogy, ha koncentrálsz egy film, vagy a napod tartalmára, a történésekre, mennyivel többre emlékszel, így, hogy tudatosan figyeled az eseményeket, önmagadat!

Lényeges, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy nem csak az anyag memorizálása a feladat, hanem annak visszaadása is.

  • 8. pont: Van megfelelő tanárod?

Ezt mindenkinek saját magának kell átgondolnia, hogy igényel-e tanárt? Feltud-e maga készülni? Van-e elég önkontrollja ahhoz, hogy egyedül készüljön fel?

Lehetőség van ingyenes előkészítőkre járásra is, ami szerintem egy óriási előnyt biztosíthat! Sőt! Akár ha olyan partneri köröd van, hogy együtt megtanuljátok, átveszitek az anyagokat, akkor az akár helyettesítheti a tanárt is!

Fontos, hogy felismerjük, ha a képzés nem megfelelő színvonalú, nem készít fel minket kellőképpen a felvételire, ebben az esetben indokolt lehet egy új tanár keresése.

  • 9. pont: Stratégia, időbeosztás!

Nem tudom ecsetelni, milyen lényeges az időbeosztás. Mivel a felvételire való felkészülés mellett szerintem mindenki más dolgokat is csinál, ezért írd össze, hogy mi mindent fogsz csinálni, mihez mennyi időre van szükséged és e szerint oszd be az időd! Írj napi, heti vagy akár hónapi to do listákat! Nem véletlenül láthatóak mindenhol a kis post-it kártyák, to do listák, hiszen ezek nagyban segítenek napod, heted rendszerezésében. Szerintem jó ötlet lehet, ha összeírod azokat a dolgokat, amiket az elmúlt napokban végeztél, és a tévézésre, youtubeozásra fordított idők egy részét átfordítod tanulásra. Na de miért van az, hogy a terveinket sokszor nem tudjuk, pontosan úgy valóra váltani, mint, ahogyan eredetileg terveztük. Ennek az lehet a legnagyobb oka, hogy elfogy a kezdeti lelkesedésünk, egyszerűen elfáradunk. Ilyenkor érdemes egy kis szünetet tartani, majd utána újult erővel nekivágni a munkának.

Alakítsunk ki egy ”tantervet”, felkészülési tervet magunknak, amiben meghatározzuk, mikor mennyit fogunk tanulni, egy nap mennyit kell megcsinálnunk stb.. Sokat számít, hogy mennyi időt szánunk az egész procedúrára. Igazán lényeges, hogy időben elkezdjük a felkészülést. Mindenkinél más és más, hogy mennyi idő alatt készül fel. Bár nehéz elfogadni, hogy valakinek csak a fele időre van szüksége, hogy kellőképpen felkészüljön. De az a lényeges, hogy a saját tempónkban haladjunk. Esetleg adjunk magunknak pár + hetet is, hogy ha megcsúsznánk, az idővel nehogy ne készüljünk el! Nehogy az történjen, hogy idő hiányában, nem tudjuk megvalósítani eredeti céljainkat, eltervezéseinket. Határozzuk meg, hogy hogyan tanulunk a legkönnyebben (vizuálisan, auditívan stb.). Vessük, be a praktikáinkat pl. jegyzeteljünk, olvassunk sokat, használjunk a szövegkiemelőket, filceket, a képzeletünket. Képzeljük el a fogalmakat, rajzoljuk le őket! Ezzel könnyíthetjük gyors tanulásunkat!

A lényeg, hogy mindig gondoljunk a célra melynek elérése mindennél fontosabb.

  • 10 pont: MI IS A VALÓDI TItOK?

Mi az a dolog, ami szervesen játszik szerepet abban, hogy majd hogyan teljesítünk?

Idézem a könyv szavait, mert szerintem rajtam kívül talán rátok is igaz lehet!

„A könyv szerint a siker egy „varázsszó”, ami elérésére mindannyian vágyunk. Teljesítmény központú világunkban azonban félelemmel, szorongással, görcsöléssel telítődünk. Előre elképzeljük például, és rettegve fantáziáljuk a lehetséges rossz kimenetelt, képzeletünk bosszút áll, és az elképzelt rosszból valóságot csinál. Ebből következik, hogy hiába volt a sok befektetett idő, a begyűjtött tudás bezápul, szorongató helyzet, a vizsgabutító félelemmel áraszt el, és egy bizonyos megtapasztalt kudarc képes előre beárnyékolni minden más megméretési helyzetet.”

Ebből az állapotból a legjobb kiút, kiskapu az, ha segítségül hívjuk a jó öreg pszichológiát. Ekkor derül ki, hogy milyen csodákra képes az ember, és erre leszel képes Te is! Hogyan lehetséges ez?

Először is határozd el, hogy:

  • A felvételi vizsgán felülmúlod önmagad
  • Meghaladod az összes eddig teljesítményed- Tehát a hozzád képest a legmagasabb színvonalon fogsz teljesíteni.

Erre akkor van lehetőséged ha:

  • Ha komolyan veszed magad
  • Ha megszabadulsz a lélekromló félelmektől
  • Ha igazán akarod a célod
  • Ha teljes elkötelezettséget vállalsz az üggyel
  • Ha bízol magadban és képes vagy azonosulni a céloddal

Tudjátok mi a meglepő?

Azzal ellenben, hogy sokszor úgy gondoljuk az érzéseink szablyák meg gondolatainkat, pont, hogy a gondolatok szabályozzák érzéseinket, ezzel veszi kezdetét az önirányítás!

„Ha megváltoztatjuk a tudattartalmainkat, akkor egész valónk szolgamód engedelmeskedik a parancsnak!”

Erre szerintem tökéletesen illik Shakespeare idézete, miszerint:

„Nincs a világon se jó, se rossz, a gondolat teszi azzá”

Szerintem ez annyira igaz, hiszen minden egy gondolattal kezdődik, és mivel nekünk a gondolatok felett hatalmunk van, azoknak pedig a cselekedetek felett van parancsuralma, ezért állítsuk gondolkodásunk középpontjába a meggyőződéses gondolatot:

Hiszem, hogy meg tudom tenni, El tudom érni a célomat, tehát sikerül a felvételi vizsgám!

Ha ezt állítod, a gondolkodásod középpontjába, ez alapján alakítod a tanulásod, majd később írod a vizsgát, akkor ez így is fog történni. Győzd meg magad erről, hiszen ha a gondolatod megváltozik, az által a valóság is!

Erre is tökéletesen passzol egy idézet:

„Azzá leszel, amire gondolsz-változtasd meg a gondolataidat és megváltoztatod az életed”

Ezt olyan sok minden bizonyítja. Gondolj csak az eredményes sportolókra! Ők akaraterő, sok munka, és a magukban való hiszem, által jutottak el odáig ahol most tartanak.

Szóval te is helyezd mindennapi gondolkodásod előterébe a tanulásod eredményességét, és a felvételii vizsgád sikerét. Ezt a naponkénti ”önszabályozó tréningedbe” beépítve, tedd kizárólagos gondolatoddá, képzeteddé a sikert. Azt kapod eredményül, amit befektetsz. Ez a pszichológiai tartalék, mely a gondos felkészüléshez, tanuláshoz, szellemi erőfeszítéshez hozzátevődve sikert garantál, mert „Aki, jól vet, az jól is arat!”

  • 10+1. ötlet: Pihenj! Mozogj! Aludj!

Fontos, hogy a tanulási tervünkből ne maradjon ki a pihenés! Fel kell tankolnunk az energiát, hogy később, megint teljesíteni tudjunk. A tanulások között is érdemes szüneteket tartani.

Mozogjunk rendszeresen, hiszen az fizikai és a szellemi tevékenység kiegészíti egymást. Szuper, ha a tanulás után például estefelé mozogsz, hiszen így le tudod vezetni a napod, kitisztul a fejed, és pluszba még egy jót is tudsz majd aludni.

Ha már az alvásnál járunk. Próbálj minél többet aludni, hogy kipihent legyél. Ez a felvételi napján is fontos, hogy a fáradság nehogy visszaüssön a vizsgán.

  • A felvételi előtti nap!

Ezen a napon szerintem mindenki nagy izgalomban van, a másnap következő események miatt. Van olyan, aki ezen a napon még szeret tanulni, esetleg átismételni az anyagot, mikor már a teljes tudás birtokában értékes összefüggések tárulhatnak fel.(Ekkor ismerkedünk meg a tudás örömével.) De ezt mindenkinek ”megérzés” szerint kell eldöntenie. Ha már nem gondoljuk, hogy ismétlésre van szükségünk, akkor olyan tevékenységek a legjobbak, amik elterelik a vizsgáról a gondolatainkat. Ezért ilyenkor kell moziba menni, esetleg sportolni vagy, ami csak eltereli a figyelmünket a közelgő vizsgáról!

Remélem tudtam segíteni ezzel a bejegyzéssel, a Felvételi felsőfokon könyvet mindenkinek nagyon ajánlom!

Ha Te is a közeljövőben fogsz felvételi vizsgázni, akkor előre is sok sikert kívánok neked!

Köszönöm, hogy velem tartottál, ha tetszett a bejegyzés kérlek jelezd egy likeal! Találkozunk legközelebb!

-Ölelés!

-KittiKém-

Címkék: tippek